Áder János azt mondta, mindig csak a jogszabályok alapján döntött arról, hogy aláír-e egy törvényt
A mérce csak az volt, mit mond az alkotmány és mit mondanak a jogszabályok – állította.
A mérce csak az volt, mit mond az alkotmány és mit mondanak a jogszabályok – állította.
A volt köztársasági elnököknek visszavonulásuk után nemcsak „megfelelő” ingatlan, hanem egyéb költségtérítés is jár. A HVG információi szerint az Áder Jánoshoz köthető kiadásokra költötték a legtöbbet, de Schmitt Pál és Novák Katalin esetében is tízmilliók mentek el költségtérítésre.
Áder János munkatársai többe kerülnek az adófizetőknek.
Krausz egy olyan csapatot épít a kormány támogatásával, amellyel a jövő orvoslásának alapjait szeretnék lerakni.
Az állami cégeknek 5 százalék személyi költséget kell megtakarítaniuk.
A felújításra megbízást adó kerületi önkormányzat a fővárosra mutogat.
Áder államtól kapott villájában szauna és fitneszterem is van.
A DK szerint Áder János testvére, Pölöskei Gáborné Áder Annamária a Főváros Oktatási, Gyermek- és Ifjúságvédelmi Főosztályának vezetőjeként tudott a bicskei pedofil igazgatóról, mégsem tett semmit. Áder szerint ez nem igaz, ezért feljelentést tettek.
Pölöskei Gáborné Áder Annamária már 2011-ben tudott V. János szexuális molesztálásairól, mégsem tett semmit.
Valótlanságok azok a vádak Áder János szerint, amiket Gy. Németh Erzsébet vetett fel húga ellen. Áder húga a DK-s politikus szerint a főpolgármesteri hivatal főosztályvezetőjeként 2011-ben nem tett semmit a bicskei pedofilügyben, pedig tudott róla. Áder most a Kossuth rádióban vázolta a helyzetet, Orbán Viktor felelősségét is értékelve az ügyben.
Példákat is felhozva, hosszan beszélt a kegyelmi döntések hátteréről Áder János. A volt államfő azt is elárulta, hogy a Geréb Ágnesnek adott kegyelme még a Fidesz-frakciót is megosztotta.
Gy. Németh Erzsébet és a Demokratikus Koalíció szerint Áder János húga a fővárosi gyermekvédelmi főosztály vezetőjeként tudott a bicskei pedofil igazgatóról, mégsem tett semmit. Áder János az Indexnek elmondta: testvére több feljelentést is tesz az ügyben.
Új cég viszi tovább azt a környezetvédelmi portált, a Greendexet, amelybe alig egy évvel ezelőtt vásárolta be magát a volt köztársasági elnök, Áder János alapítványának kockázatitőke-alapja.
Megoldást is javasolt a vízellátási problémákra a volt köztársasági elnök.
Folyik a nyomozás a budai elit környéken, védett személyek lakhelyének szomszédságában, a Béla király úton elfogott 90 illegális bevándorló ügyében. A Belügyminisztérium arra nem válaszol, jó ötlet-e elengedni az elítélt embercsempészeket, miközben egyre több migráns bukkan fel az ország belsejében.
Interjút adott az Indexnek a volt államfő, aki most fenntarthatósági területen aktív, bár a válaszai alapján ez annyira nem egyértelmű: húzódozik a szélenergiától, támogatja a nukleáris energiát, az akkumulátoriparról pedig azt mondja, valakinek az akkumulátorokat is le kell gyártania.
Persze nem a mostani Indexét, hanem még a 2014-es verzióét, amelyik megírta, hogy Áder János állítólag katonakorában azért volt fogdán, mert részegen lövöldözött.
Jó ideje nem látott régi ismerősök is feltűnnek, miközben Tiborcz István napszemüveg mögé rejti a gondterheltségét.
Környezetvédelmi célokra hivatkozva valójában egy újabb ágazat piaci újraosztása zajlik a hulladékgazdálkodásban. Az új rendszer egyelőre szinte átláthatatlan, a Mol leányvállalata, a Mohu elfogadhatatlan ajánlatokat tesz a szektor cégeinek, a családi vállalkozások nem fogják sokáig bírni, ha nekik kell hitelezniük a Mol-leányt.
A volt köztársasági elnök vehette át az első Orbán-kormány által létrehozott Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány, valamint a Mol-csoport idei díját.